Dorothy Segda essays three roles in the Hungarian-made My 20th Century. The film begins with the birth of twin girls to a Budapest mother (Dorothy Segda) in 1880. Orphaned early on, the girls are forced to sell matches on the streets until both are adopted by two separate families. Flash forward to 1900: Having lost track of one another, the grown-up twins take separate compartments on the Orient Express. One of the girls (Segda again) has become the pampered mistress of a wealthy man; the other (Segda yet again) is a bomb-wielding anarchist. Director Ildiko Enyedi evidently intended My 20th Century as an allegorical statement concerning the status of women in the modern mechanical age. The experiences of the twins are interspersed with shots of Thomas Edison (Peter Andorai), whom we see at the beginning of the film perfecting his incandescent light bulb on the very day that the sisters are born. The more technological advances made by Edison, the more confused the twins become in establishing their own roles in an advancing civilization. Adroitly avoiding cut-and-dried symbolism, Ildiko Enyedi keeps the audience wondering what she's up to by including such surrealistic vignettes as a caged chimpanzee recounting the day of his capture!

Enyedi Ildikó filmje 1989-ben készült, s rögtön ezzel az alkotásával a nemzetközi filmes berkekben is ismertté és elismertté vált (Cannes- ban megkapta a legjobb első film rendezőjének járó Arany Kamerát!). Előtte csak Magyarországon ismerték, de itt is csak kevesen. A külföldi elismerés talán annak is köszönhető, hogy filmje nem tipikusan magyar film. Sem szereplői, sem helyszíne nem kimondottan magyarok - a történet bárhol játszódhatna Európában. Ezen túlmenően pedig témáját tekintve is internacionálisnak mondható.

A történet főhőse egy ikerpár, mégpedig Dóra és Lili. Árván nőnek fel, az utcán eladott gyufákból tengetik életüket (megelevenedik a klasszikus mese), mígnem egy éjjelen két ismeretlen férfi el nem viszi őket onnan. Egyiküket egyik, másikukat másik irányba. Így az együtt felcseperedett testvérpár elszakad egymástól; de ez a búcsú nem örökre szól.

A XIX. és a XX. századot elválasztó éjjelen ismét találkozhatunk a két lánnyal, akik már nővé értek. Ugyanazon az Orient Expresszen utaznak szilveszterkor. Dóra világi nő, elegáns, kissé kihívó öltözetben, s éppen férfiakat csábít el. Lili anarchista, aki nagy terveket szövöget, öltözéke szegényes, fiús. Dóra természetesen első osztályon utazik, Lilivel ellentétben. Nagyon érdekes, hogy nem dialógusaik vagy tetteik alapján jellemzi őket a bevezetésben a rendezőnő, hanem gondolataikat hallhatjuk, ami által sokkal jobban körvonalazódhat alakjuk, jobban megismerhetjük őket, hiszen gondolatainkban tudunk csak igazán szabadok lenni, illetve azok biztosan őszinték.

Történetükbe hamarosan közös pont is kerül, egy bizonyos Z. nevezetű férfi személyében. Z egy tudományosan nyitott ember, akit minden újdonság és technikai kísérletezés érdekel, minden vívmánya a tudománynak foglalkoztatja őt. De nemcsak a fizika tudománya, hanem a női lélek kifürkészése is mágnesként vonzza. Megoldásra váró problémák közé sorolja a Nőt, legalább olyan nehéz, ha nem nehezebb rejtélynek tartva, mint pl.: az elektromosságot. Mindemellett pedig férfias is, nemcsak külsejéből, hanem magabiztosságából és határozottságából ítélve is. A másik két domináns férfialak a Nem és jellem szerzője, Otto Weininger professzor, illetve a híres feltaláló, Thomas Alva Edison.

Edison az ideális ember megtestesítője a filmben; az igazi emberi eszménykép, aki olyan, akár egy félisten: találmányával a lehetetlennek tűnő vágyát váltotta valóra az emberiségnek: fényt teremtett, azaz mesterséges fényt generált, ezáltal a tudomány új területeit tárta fel. (Ez is egy mitológiai történetet idéz fel: a Prométheusz-mítoszt.)

Weininger egy abszurd jelenet főhőse a filmben: nőellenes művéről tart előadást feminista nőknek. Otto eléggé őrült jellem, aki amellett, hogy valóban okos, túlságosan racionalista, s épp ezért abszolút nem érezzük emberinek jellemét. Semmilyen érzelmi töltete nincs mondandójának, melyben a női nem alacsonyabbrendűségét igyekszik bizonyítani. Egyébként pedig nagyon jellegzetes, ahogy erre az előadásra Lili reagál: míg a többi nő kivonul tüntetőleg a teremből, esetleg hangot is adva negatív véleményének, addig ő csak csendben ül és hallgatja a professzort. Talán azért, mert ő az egyetlen, aki felismeri, hogy nem teljesen alaptalanok a nők ellen Otto által felhozott vádak. A professzor szerint „a fallosz az oka a nő-nem szabadságának”. És ez valahol így igaz, csak nem ilyen durva formában kell kimondani. Hiszen a nőket a férfiak igényei formálják, és addig, amíg a nő igyekszik megfelelni ezeknek az elvárásoknak, addig valóban nem önálló, szabad, és független emberi lény. A professzor előadásában két lehetséges utat vázol a nőknek: vagy anyák lesznek, vagy ringyók. A film azonban a nő kettős szerepét kiegészíti egy harmadikkal is: mégpedig az anarchista Lili alakjával. A nő Otto szerint akár ringyó, akár anya, mindkét esetben nem létezik. Viszont ha kiegészítenénk a XX. század emancipálódó nőalakjával, akkor teljes egészet kapnánk. De ez itt még nem lehetséges, hiszen ez még csak az emancipálódás kezdete, és Lili inkább mások eszméiért küzd, nem a sajátjáért. Weininger csúnya, viszont okos ember, és mondandójában sok igazság van, logikusan tekintve persze. Ám az élet tele van olyan helyzetekkel és jelenségekkel, amit nem lehet logikus úton megmagyarázni és megélni. Ehhez szükségeltetik az alogikus, szenzualista női látásmód, amellyel a megérthetetlen is érthetővé és élvezhetővé válik.

Így az igazi emberi eszménykép mégsem egyértelműen Edison, aki ugyan eszének köszönhetően képes fényt létrehozni, hiszen maga a fény az élővilágban ősidők óta létezik, mindenfajta tudományos és logikus kísérlet nélkül is. Az lenne az eszményi, ha valahogy ötvöződhetne Edison és a nők alakja. Hiszen a férfiak is csak akkor látnák a világot úgy, ahogyan kell, ha meglenne bennük az, ami a nőkben ott van, belőlük viszont hiányzik.

A konfliktus abból adódik, hogy Z. úr mind a két nővel megismerkedik, és szerelmi kapcsolatba lép, mindezt úgy, hogy egy személynek hiszi őket. Ezért is lehetséges az, hogy megdöbben Dóra parázna viselkedésén, illetve, hogy ringyóként kezeli a szűzies, visszafogott Lilit. Konfliktusuk akkor oldódik meg, mikor a két nő újra találkozik, s a mesebeli szamár odavezeti hozzájuk egy tükrökkel körbevont labirintusszerű épületbe Z-t. A két nő eleinte saját nevét duruzsolja, arra ösztönözve a férfit, hogy válasszon, ki is kell neki: Dóra vagy Lili? Aztán mintha egy mitológiából már jól ismert történet elevenedne meg a vásznon: Dóra és Lili szirénhangon szólongatják, csábítják Z-t (azaz Odüsszeuszt), feltéve a nagy kérdést: „Melyik nővel lennél boldogabb? Vagy mind a kettő kell neked?”

A női főhősök ikersége nagyon fontos a történet-elbeszélés szempontjából. Az androgünosz-mítoszra játszik rá a film, mivel egy lélek, egy személyiség szakadt ketté, és Dóra és Lili csak akkor lesznek teljes értékű nők, ha „összeolvadnak”, csak amikor újra megtalálják a hiányt okozó másik felet. A 3 nőalak közül kettőt mutat a film, és épp ezért így sem, az összeolvadással sem lesz teljes a nőalak- hiányzik belőle az anya! Ha a két lány és az anyjuk tulajdonságait vegyítenénk, akkor kapnánk teljes nőt. A nők kettőssége (és rejtett triásza) valójában egységet képez. Z. alakja viszont csak látszólag egységes és teljes; valójában ő sem teljes emberalak. Talán egységes férfialak az apa lehetne, de ő nem jelenik meg a filmben. A két lány leegyszerűsített sztereotipizált jellemeket testesít meg. Dóra a csábos nő, Lili pedig a szüfrazsett. Már-már ironikusan tipizáltak.

A filmben meglepően sok állatot látunk, akik kisebb-nagyobb szerepekhez is jutnak. Ilyen a csimpánz az állatkertben, aki elmeséli, hogy hogyan került fogságba. De ilyen a Pavlov-kísérlet áldozatává lett kutya is, aki csak a macskák tömeges megjelenésére szabadul ki, és kezdi felfedezni a világot, amelynek eddig csak egy kis zugát ismerte. Ahogyan a kutya csak a macskavadászattal tud teljes életet élni, és igazán szabaddá ez az ösztönös vonzalom teszi, úgy a férfi is csak a női nem „példányaira” való vadászatban látja az élete értelmét, vagyis a professzor szavai visszafelé is fordíthatók: ahogyan a nő sem lehet szabad mindaddig, amíg a férfiak formálják jellemét, addig azért a férfiak sem lehetnek szabadok, mivel őket pedig a nők iránti vonzódásuk viszi előbbre az életben- azaz valójában egyik nem sem létezne a másik nélkül. Persze az kétségkívül igaz, hogy a női jellem férfiak által formálhatósága nem oda-vissza viszony, hiszen a férfiak nem a nők, hanem saját elvárásaik rabjai.

Az állatok közül a legfontosabb szerepet a szamár kapja, hiszen ő az, aki a kezdetektől végigkíséri a két nő történetét. Eleinte ő fogja őket össze, s a film végén ő az, aki ismét segít egymásra, illetve Z-re találniuk. Z a labirintusjelenetben olyan, akár a csacsi (úgy áll ott, mint Bálám szamara)- ő az, aki valójában segített a két iker egymásra találásában és összeforrásában.
A sok állat azért szerepel a filmben, mert ezzel szeretné érzékeltetni Enyedi, hogy talán ebben a világban nem mi vagyunk az egyetlen értelmes teremtmények-, amelyet a huszadik század mocskos történelmi eseményei kellőképpen igazolnak is. Az állatok még tudnak valamit, amit mi, emberek már nem: ők még segítenek embernek és állatnak egyaránt. Mi már teljességgel közömbösen viseltetünk egymás iránt.

Az én XX. századom sok tekintetben újító filmalkotás, viszont azért felfedezhetőek benne más filmek hatásai is. A kezdő jelenetben az ikrek születésükkor pólyába vannak már bugyolálva- De Sica a Csoda Milánóban című filmjéből ismerős lehet ez a szülésábrázolás. Ahogyan a film mesés elemeinek megjelenítése sem egyedülálló a film történetében: Georges Mélies fikciós filmjei is hasonló eszközökkel éltek.

A film több műfaj keveredése, mindemellett azonban szerzői filmként kezelendő. Megjelennek benne valós történelmi személyek és események (pl.:Edison) /történelmi film/; Lili anarchista nőalakja /politikai krimi/; az út toposza /kalandfilm/;dokumentumszerű jelenetek/dokumentarista játékfilm/; meseszerű közjátékok csillagokkal /fantáziafilm/; van benne burleszkszerű jelenet is, amikor pl.: Dóra nyakékeket lop. Ugyanakkor mindezek nagyon egyedien, Enyedi Ildikó sajátos világában, és újszerű, merész témájában feldolgozva.

Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon miért forgatta fekete-fehérben a filmet a rendezőnő, amikor 1989-ben már használhatta volna a színes filmtechnikát. Talán azért, mert így hitelesebb Az én XX. századom. Ugyanis a mesés, tűzijátékos részek színesben már túlontúl szikrázóak, színesek lettek volna, és akkor a nyomorjelenetek, vagy a szürke hétköznapok eseményei, a bombarobbantások hitelüket vesztették volna a pompához viszonyítva. Így pedig sem a csillogás nem esik túlzásba, sem pedig a szegénység ábrázolása. Valamint nyilván azért is, mert a filmidő ezt az ábrázolást kívánta meg.

A nőalakokból hiányzik az érzelmi telítettség, innen ered a filmre oly jellemző gyermeki látásmód. A kisgyerek látja olyan mesésnek a világot, amilyennek a kamera mutatja. Szemlélődve tekint a dolgokra; már nem pusztán zsigerből teszi, mert kíváncsiságának minimális korlátokat tud szabni-, viszont nem is rendszabályozza látásmódját a többi ember érdeke. Egy gyerek számára minden létezik, amit hisz és elgondol. A fantáziájában megjelenő képek valós világára is kivetülnek. A kísérleteket, az emberiség nagy kiugrási lehetőségét is úgy ábrázolja Enyedi, hogy nem a tudományos realitás talaján mozog, hanem csodaként, mesés lehetőségként varázsolódik el a látottakon. A kamera nem csak megmutatja a történéseket: észrevétlenül, mintha részese lenne a cselekménynek, úgy van ott, végig. Érezzük a jelenlétét, mégsem válik elidegenítő eszközzé. Pusztán csak szemlélődik, úgy mutat meg mindent, mint ahogyan egy ember visszaidézi a múlt képeit az agyában. Így lesz ez a láthatatlan, mégis érezhetően jelen lévő objektív mindannyiunk szemével látó dolog.

Vidovszky László zenéje is igen jellegzetes, minden képsorhoz tökéletesen illik a dallam. A film fekete-fehérben is hibátlan fényképezésről tanúskodik- tiszta a kép, nekem főleg a film végén ábrázolt vízi út tetszett, amely mintegy nyitás a világ végtelensége felé, amerre a fény vezet minket. A fény-árnyék játék annyira jellemzi az egész Az én XX. századomat, hogy már-már a némafilmek képi világa idéződik meg szemünk előtt.

S hogy miért Az én XX. századom a címe? A film története az 1900-as évek első felében zajlik, de a rendezőnő mindezt már századvégi szemmel ábrázolja. Milyen lehetett volna ez a század? Csupa mese, csupa ígéretes felfedezés- legalábbis így indult. A század „születését” mutatja meg; azt azonban már nem, hogy ez a bájos „csecsemő” milyen lett, amikor „felnőtt”. Edison áramkísérletei még pozitív találmányokat eredményeztek, de később már az atombomba készítésére használták a tudósok tehetségüket. Nekem azt üzeni a film, hogy igen: lehetett volna minden jobb, a feltételek adottak voltak, mi szúrtuk el, emberek!

De a film témáját képezi az élet boldogsága is; az, hogy legyen egy élőlény bárhol: ketrecben, laborban, vonaton stb., az legyen a legfontosabb számára, hogy önmagát adja; hogy saját vágyai, gondolatisága, eszméi szerint éljen, ne hamis, tőle idegen ideológiáknak hajbókoljon (mint Lili).

Az én XX. századom arról is mesél, hogy a NŐ egyszerre szűzies, önfeláldozó, elismerésért hajtó, idealista, ugyanakkor szenvedélyes, számító, kacér, szexéhes teremtmény. S hogy miért? Mert a férfiak ilyenné teszik, minden ilyen szerepet elvárnak tőle. Képzeletükben ilyen az ideális nő, és minden erejükkel azon is vannak, hogy ilyenné formálják őket. A század feladata lett többek közt az is, hogy az addig csak egésznek hazudott női „fél” valóban egésszé válhasson. Hogy a férfiak formálása nélkül is boldoguljon. És hogy ez mennyire sikerült a XX. századnak? Én azt mondanám, jó úton haladunk- de még mindig nem lehetünk szabad „Dóralilik”…

Description / Информация о фильме:
Original Title / Оригинальное название: Az én XX. századom
Also Known As: Мой двадцатый век / My Twentieth Century
Released in / Год выхода: 1989
Genre / Жанр: Comedy, Drama
Director / Режиссер: Ildikó Enyedi / Ильдико Энеди
Writers / Сценарий: Ildikó Enyedi (writer)
Cinematography by / Оператор: Tibor Máthé
Original Music by: László Vidovszky

Additional Details
Country / Выпущено: Hungary / West Germany / Cuba
Company / Производство: Budapest Stúdió Vállalat
Duration / Продолжительность: 01:41:55
Language / Язык: Russian / Hungarian
Sub-title / Субтитры: English

DVDRip
Format: AVI 1.0 (VFW 1.1)
Video Stream: XviD build 50, 640x488 (1.31:1), 23.976 fps, 1640 kbps avg, 0.22 bit/pixel
Audio Stream #1: MPEG Layer 3, 48 kHz, 2 ch, 192.00 kbps avg, Russian
Audio Stream #2: MPEG Layer 3, 48 kHz, 2 ch, 128.00 kbps avg, Hungarian original
Size: 1440.40 Mb (1 510 369 280 bytes)